A levelet - szokásunktól eltérően - nem vágjuk meg. Így teljes. Teljes meséje egy embernek, betegségének és annak, amit ő az egészségügyben tapasztalt. "Az ember, amig egészséges el sem tudja képzelni micsoda kálváriát kell megjárnia betegként. Jó állampolgárhoz híven vigyáztam az egészségemre, nem dohányoztam, nem ittam, sportoltam. Kerékpárral jártam dolgozni, hogy a környezetemre is vigyázzak. Ám egy ilyen alkalommal elütött az autó. Sárosan, piszkosan, összetörve feküdtem a földön, amikor a mentők után kiérkezett a helyi orvos is. Rámnézett, majd azt mondta a mentősöknek: gerinctörés, bordatörés, nem éri meg a reggelt. Nem kell vele sietni. Nem is siettek, de mégis megértem. A későbbiekben sem volt sok szerencsém az orvosokkal. Soha nem éreztem azt, hogy lelkiismeretesen tennék a dolgukat. A lábam sehogyan sem akart javulni, sőt egyre deformálatlanabb, dagadtabb lett. Többször kérdeztem az orvost, hogy ez normális? Persze megnyugtattak, hogy csak elhíztam, le kellene fogyni. Na, gondoltam, megint én vagyok a hibás. Lapogattam egyszer egy Emberi test című könyvet, amikor is egy képre lettem figyelmes. A kép aláírása szerint ez egy nyirök ödémás lábat ábrázol. Namondom, ez pont olyan, mint az én lábam. El is indultam a doktorbácsihoz, hogy elmondjam neki. Erre ő a fejéhez kap és azt mondja: Tényleg! Namondom, milyen jó, ha az ember segíteni tud az orvosának és két éves késéssel végre helyesen diagnosztizálják. Megkaptam a szokásos semmiségeket, ugymint gumiharisnya, talpbetét, viz alatti masszázs és torna. Ezeket szépen sorba felváltva, mikor épp mi jutott az orvos eszébe. Egyik alkalommal a szokásos felülvizsgálatok egyikén megkérdeztem, hogy nem lehetne e esetleg kicsit részletesebben megvizsgálni a lábam állapotát, mert szerintem az elmúlt fél évben nagyon sokat romlott. Az orvos készséggel irt papirokat, hogy ide, meg oda menjek el, jó két hónap alatt sikerült is minden leletet beszereznem és visszamentem, hogy tessék, itt van. Orvosunk böngészte, nézegette, majd közölte, hogy tényleg romlott az állapot, sajnos a lábam mérgezi a testem, sok felesleges folyadék pang benne, kialakult néhány ciszta és esetlegesen amputálásra is sor kerülhet, ha ilyen ütemben romlik. Ott álltam egy orvos előtt, aki évek óta kezel, foglalkozik velem, akinek javítani kellett volna az állapotomon, vagy legalábbis szinten tartani. Én, mint jó beteg betartottam mindent, amit mondott, jöttem minden alkalommal, amikor kellett. Hírtelen végigfutott rajtam, hogy talán nem is vesznek itt engem komolyan és felháborodásomban kicsit elragadtattam magam. Ránéztem a doktorbácsira, majd az órámra és azt mondtam neki. Hát doktor úr, akkor van két hete, akkor újra visszajövök. Vegyen elő egy szakkönyvet, nézze át, tanulmányozza, esetleg konzultáljon a kollégáival, de találjon ki valamit a lábam gyógymódjáról, mert én eddig csak azt hallottam, hogy romlik, romlik, de tenni nem tettünk semmit. Jó lenne már, ha a gyógyitás is kapna némi szerepet. Az orvos kissé meglepődött, talán meg is sértődött, de én akkor már úgy éreztem, hogy egy olyan betegséggel, ami nem azonnali beavatkozást, igényel, amivel akár hónapokat is várakoztatnak, hogy orvoshoz kerüljek, talán ezzel nem kellett volna idáig jutni. Lett volna ideje arra, hogy megállitsa a folyamatot, ha nem felejtette volna el kéthavonta, hogy én is létezem és velem is kellene kezdeni valamit. Kicsit úgy tünt nekem, hogy egy egy alkalommal mindig a na, majd ezt meg kellene nézni gondolat villant át az agyán, de még ráér, hiszen ez nem krónikus betegség, ezzel majd akkor foglalkozunk, ha az lesz. Gondolom, ha majd le kell vágni a lábam, arra nem kell hónapokkal azelőtt bejelentkezni. Ezek után augusztus elején kaptam egy újabb időpontot a következő orvosi vizitre, október 27. Gondolom addigra sem fog utána nézni senki, hogy mit kellene tenni a gyógyulás érdekében. Persze, ha lenne pénzem, akkor másképp lenne, hiszen megfizethetném a magán orvosokat, vagy természetgyógyászokat. Sajnos dolgoznom kell és munka mellett nem érek rá pénzt keresni, sem arra, hogy esetleg más városokban, más orvosoknál keressem a gyógyulás lehetőségét. Marad a várakozás, a sok kimaradt idő és az, hogy amikor legközelebb orvos elé kerülök ismét csak azt állapitsa meg, hogy hát ez már megint sokat romlott. "

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.